Print Icon
 

2015/8. hírlevél

Tisztelt Ügyfelem!

Még mindig elérhetőek a gyártó és feldolgozóipari tevékenységet végző cégek részére az eszközbeszerzést és infrastruktúra fejlesztést támogató pályázatok. Több megyében megjelent a vállalkozóvá válási támogatás magánszemélyek részére. Az önkormányzatok, non-profit szervezetek pedig várhatóan szeptemberben új lehetőségeket kapnak a pályázatok terén.

Közérdekű közlemény: 2015. augusztus 12. (szerda)  és augusztus 16. (vasárnap) között szeretnék szabadságra menni, így várhatóan az ekkor érkező megkeresésére csak augusztus 17-től tudok válaszolni. Köszönöm megértését!

Üdvözlettel:

Baksa Eszter, az Ön pályázatírója

Mit kell tudni egy helyszíni ellenőrzésről?

Az elnyert támogatások esetében már a Támogatási Szerződés aláírásakor beleegyezését kell adnia, hogy a támogatást a megvalósítási időszak alatt, valamint az azt követő 5 évben bármikor ellenőrizhetik az erre kijelölt szervezetek. A legfontosabb, hogy ezt nem úgy kell elképzelni, mint egy NAV (korábban APEH) ellenőrzést! Amennyiben projektje rendben megvalósult, az esetlegesen bekövetkezett változásokat az illetékes szervezetek felé bejelentette, úgy semmi félnivalója nincs! Az ellenőrzés elsősorban dokumentum alapú, melynek két része van:
  • Szakmai szempontok ellenőrzése: vagyis a meghatározott indikátor adatok teljesülése. Pl. építési projekt esetén az épület nagysága, rendeltetésszerű használata az ellenőrzés tárgya; iskolákat érintő projektek esetében a bevont diákok létszáma jelenléti ívekkel alátámasztva, hátrányos helyzet igazolása, stb.
  • Pénzügyi szempontok ellenőrzése: benyújtott számlák és kifizetési bizonylatok helyszínen történő megtekintése; 100 ezer forintot meghaladó számlák esetében 3 db árajánlat bemutatása; elkülönített könyvelés a támogatásról, stb.

Amennyiben Önnek futó projektje van, de úgy érzi, hogy a helyszíni ellenőrzés során jól jönne a segítség, úgy szívesen részt veszek én is az ellenőrzésen, kattintson ide és írjon email-t.


    Aktuális és várható pályázatok

    ELÉRHETŐ pályázat magánszemélyek részére

    ELÉRHETŐ pályázatok vállalkozások részére


    Várható pályázat társasházak részére

      Várható pályázatok non-profit szervezetek részére
      • Társadalmi felzárkózási és integrációs köznevelési intézkedések támogatása - pályázat oktatási intézmények részére
      • Épületenergetikai fejlesztések megújuló energiaforrás hasznosításával kombinálva
      • Helyi hő- és villamosenergia-igény kielégítése megújuló energiaforrásokkal

      Várható pályázatok vállalkozások részére

      • Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése kombinált hiteltermék keretében - eszközbeszerzés, építés, bővítés
      • Mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatása a szabad vállalkozási zónákban - munkahelyteremtés, munkaerő felvétel
      • Ipari parkok fejlesztése, barnamezős ipari területek megújítása
      • Logisztikai szolgáltató központok fejlesztéseinek támogatása
      • Vállalati folyamatmenedzsment és e-kereskedelem támogatása kombinált hiteltermék keretében
      • Vállalati mobilalkalmazás fejlesztések és bevezetések támogatása kombinált hiteltermék keretében
      • Felhőalapú vállalati szolgáltatások, IKT megoldások fejlesztésének és piaci bevezetésének támogatása kombinált hiteltermék keretében
      • Épületenergetikai fejlesztések megújuló energiaforrás hasznosításával kombinálva
      • Helyi hő- és villamosenergia-igény kielégítése megújuló energiaforrásokkal


        Mik azok a Közvetlen Brüsszeli Források?
        Pályázatok-Pályázzatok

        Ezek olyan pályázatok, melyhez nem a magyar költségvetés, hanem közvetlenül az Európai Unió adja a finanszírozást. Általában nagy volumenű, nemzetközi konzorciumban megvalósuló projekteket támogatnak. Végre elkészült egy honlap, mely lehetővé teszi, hogy a pályázatok összefoglalóját magyar nyelven is elérhessük, ezt itt tudja elérni: http://www.palyazatokmagyarul.eu/


        Az Ön pályázatírója

        Pályázatok-Pályázzatok

        Baksa Eszter

        ECOPROFIN Pályázati és Pénzügyi Tanácsadó Kft.

        8600 Siófok, Tanácsház u. 24. és

        1023 Budapest, Frankel Leó út 84.

        mobil: +36 30 289 2879

        email: baksa.eszter@ecoprofin.hu

        honlap: http://www.ecoprofin.hu


        Rövid bemutatkozásomat és referenciáimat itt tudja megtekintetni


        Miért válasszon engem?

        • Mert más cégekkel ellentétben, én a pályázatokat ingyen figyelem Önnek és azonnal jelzek, ha megjelenik az Önnek megfelelő kiírás - ezért eddig és ezután sem fogok díjat felszámolni
        • Mert sok éves tapasztalattal rendelkezem a pályázatírás, projektmenedzsment, pályázati elszámolás, valamint a szakértői tevékenységek területén is
        • Mert a Ph.D. disszertációmat is az európai uniós társfinanszírozású pályázati rendszerből írom, így nem csak a gyakorlati, de az elméleti tudásomat is folyamatosan bővítem, hogy Önnek a lehető legpontosabb információkat tudjam nyújtani
        • Mert a pályázatot nem csak megírom, de komplex szolgáltatást nyújtva segítek abban is, hogy Ön a támogatást mielőbb megkaphassa, tehát elkészítem Önnek az időszaki és záró beszámolókat, valamint a kifizetési kérelmeket is - hogy Önnek csak a munkára kelljen koncentrálnia
        • Mert ha engem felhív, nem egy nagy iroda sokadik munkatársával beszél, hanem mindig velem, aki tudja, hogy az Ön pályázata hol tart, mi a következő lépés ahhoz, hogy a pályázati pénzt mielőbb megkaphassa

        Bízom benne, hogy a következő hírlevelemben már az Ön nyertes projektjéről tudok beszámolni!


        Pályázatok - Pályázzatok a Facebook -on is